Sziasztok! Akkor itt is van az első rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok pár nyomot magatok után:)
A részek ugyanúgy vasárnaponként fognak jönni!
U.I. Nagyon köszönöm az eddigi 7 feliratkozót és örülök az ismerősöknek;)
Jó olvasást!
Anna xx.
- Gyerünk Jessy! Sokkal jobban fogod magad érezni. - mondta Miley és a kezében felém nyújtott egy kis tablettát. Hezitáltam. Még is mit szólna apa, ha ezt megtudná...? Ja, persze! Semmit, hisz már jobban érdekli az új családja, mint a saját lánya! De mégis, ha anya tudná, hogy mégis hol vagyok és mire készülök, tuti csalódna bennem! Márpedig azt nem akarom, hogy Ő csalódna, még ha nem is tudná meg.
- Nem. - válaszolom határozottan és visszatolom a felém nyújtott kezét, miközben a fejemet hevesen rázom.
- Hagyd Cyrus! - jelent meg Justin, majd felém nyújtotta a kért kólámat -amiért, megjegyzem, 30 perce ment el- és lehuppant mellém a kanapéra. A derekamnál fogva húzott magához, így én a fejemet a vállára hajtottam. Miley csak megrántotta a vállát, bekapta a tablettát vagy mit és a mellé lépő Patricknak szentelte minden figyelmét.
A buli körülöttünk csak tombolt. Mindenki a tánctéren táncolt a szuper hangos zenére. És ez csak egy átlagos buli volt Cyrus barátnőm részéről. De nem is figyeltem oda, mert Justin, a barátom sokkal jobban lekötött. Úgy bizony, Justin Bieber az én pasim, kerek 6 hónapja és senki, ismétlem, senki nem állhat közénk!
- Jól mulatsz édes? - mondta, vagy inkább kiabálta a fülembe a zene miatt.
- Megvagyok. - válaszoltam vállat vonva, majd beleittam a kólámba. Volt valami furcsa utóíze, de mivel nagyon szomjas voltam, nem foglalkoztam vele, csak gyorsan megittam.
Egy idő után furcsám kezdtem érezni magam. Olyan könnyűnek éreztem magam, mintha repülnék és minden különösebb ok nélkül nevetni kezdtem.
- Na, most már jól érzed magad? - vízhangzott a fejemben J távoli hangja, pedig itt ült melettem. Majd lovagló ülésben elhelyezkedtem az ölében és így csókolóztunk. Onnantól pedig teljes képszakadás történt...
A fejem lüktet, legszívesebben az egész napot az ágyban tölteném, de ez a fájdalom elviselhetetlen! Lassan felültem és körülnéztem. Legalább a saját szobámban vagyok, de hogy mi történt az éjszaka és hogy jutottam haza, arról fogalmam sincs. És bárhogy próbáltam gondolkozni a fejem csak hasogatott, ezért ezt az ötletet inkább elvetettem.
Óvatosan lementem a lépcsőn, majd a konyhába vezetett az utam egy kis gyógyszerért. Előkotortam a gyógyszeres fiókból egy fejfájás-csillapítót, majd egy pohár hideg vízzel le is nyeltem azt.
- Jól érezted magad tegnap? - hallottam meg hirtelen magam mögött egy hangot. Ijedtemben a hang iránya felé fordultam meg, de ez rossz ötlet volt, így azonnal a fejemhez kaptam.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem cseppet sem barátságosan.
- Gondoltam meglátogatom a lányomat. - vont vállat, majd leült az étkező asztalhoz és egy újságot kezdett el lapozgatni. - Ha már nem veszi fel a telefont és az üzeneteimre sem válaszol. - nézett fel rám szigorúan.
- Akkor azt hiszem, hogy rossz helyen jársz. - vágtam vissza ugyanolyan hangnemben. Nem érdekel, hogy ez a férfi adott nekem életet és nevelt fel...Nem, ő nekem többé nem az apám! - Különben is, nem törhetsz be a házamba csak úgy!
- Jogilag ez még az én házam! - válaszolt higgadtan, de a hangjából nagyon jól ki tudtam venni, hogy majd szétveti a düh. - Mond csak, elmagyaráznád, hogy mégis mi ez?! - emelte feljebb és feljebb a hangját -nem megmondtam?- kérdése közben, majd a kezében lévő újságot elém dobta az asztal túlsó felére, ahol én álltam. Sóhajtva vettem fel és néztem meg. Nem olvastam el az egész cikket, de nagyrészt minden képen én szerepeltem, de néha-néha Justin is felbukkant. - Nos?
- Nem tudom mit mondjak. - rántottam vállat hanyagul. - Csak buliztunk egyet a többiekkel. - válaszoltam, majd reggeli után kutattam.
- Csak buli?! - kiabált tovább. - Te drogoztál és beállva jártál az utcán!
- Nem drogoztam! - kiabáltam már én is. Szerencsére a gyógyszer is hatott, így a fejem már nem fájt.
- Te csak ne emeld fel a hangod velem szemben! Az apád vagyok!
- Csak vér szerint. - csúszott ki a számon, de látszott, hogy ez hatott. 'Apa' úgy nézett rám, mintha gyomorszájon rúgtam volna.
- Mi lett veled Jessica? - nézett rám szomorúan, már normális hangnemben. - Anyáddal nem ilyennek neveltünk. - mintha tőrt szúrtak volna a szívembe anya említésére. Lassan 7 éve már, hogy...elment. Éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek, de tartottam magam. Elég jól kitanultam a pókerarcot, hogy elrejtsem az érzéseimet a média és az újságírók elől. Hiába, ez egy ilyen világ.
- Menj fel és pakolj. - mondta csalódottan, de mégis határozottan.
- Mi van? - értetlenkedtem. - Mégis miért?
- Mert hazamész!
- Ha nem vetted volna észre, itthon vagyok. - gúnyolódtam.
- Nem. - rázta a fejét. - Hazamész. Kanadába! - jelentette ki.
- Jó vicc, ezt már nem veszem be! - nevettem kényszeredetten. Régen, még kicsiként mindig azzal fenyegetett, hogy a nagyiékhoz küld, ha valami rosszat tettem. Megjegyzem, emiatt mindig jól viselkedtem. Szánalmas, mi?
- Nem is viccnek szántam. - nézett rám komolyan. Tényleg nem hülyéskedik, ez most halálosan komoly. - Jót fog tenni a környezetváltozás. Hidd el. - bizonygatta, de engem nem tudott meggyőzni. Teljesen felhúztam magam és ha lehet még jobban utáltam ezt a férfit, mint eddig.
- Gyűlöllek Pierre Charles Bouvier! - ordítottam az arcába és felrohanva a szobámba erősen becsapva magam után az ajtót. Azonnal az ágyamba vetettem magam és a párnámat eláztatva kezdtem keserves zokogásba.
Ja, hogy még nem említettem? Akkor most mondom, hogy a teljes nevem Jessica Bouvier és igen, az apám a híres Simple Plan énekese. És nem, higgyétek el, ez nem egy leány álom, ahogy mindenki lefesti...Szóval, az előbbi jelenetet látva annyit mondhatok, hogy: Üdv az életemben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése