Sziasztok! Új részt hoztam! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
Anna xx.
A buli nagyon jó volt. Vagyis tökéletes volt arra, hogy elterelje a figyelmemet az eddigi gondjaimról: hogy a barátaim nem keresnek, a barátom mással kavar és a legjobb, hogy egy srác ok nélkül bunkó velem!
Ez mind Pierre hibája! Ha nem küldött volna ide, akkor mindez nem derült volna ki! Ha nem kellett volna ide jönnöm, akkor folytathattam volna az eddigi életemet! De neem, neki ezt is el kellett vennie!
- Hééé Jessicaaaaa - huppant le mellém Alyssa, aki már túl volt pár poháron. Jó, persze én sem vettettem meg az alkoholt, de a felét sem ittam annak, amit Alyssa és a többiek megittak.
- Hééé Alyssaaaa. - mondtam én is ugyanúgy, bár örülök, ha egyáltalán meghalljuk egymást hisz a zene olyan hangosan szól, hogy az asztalon lévő poharak is meg-megugranak.
- Jól érzed magad, ugyeee? - ordította a fülembe.
- Aha. - morogtam, de mivel ezt úgysem hallhatta, ezért egy mosolyt varázsoltam az arcomra és bólintottam.
- Biztooos? - méregetett gyanúsan, de kicsit hintázott közben, mégis megragadta a karom és a mosdók felé kezdett húzni. Kiküldte a bent tartózkodókat, majd magunkra zárta az ajtót. Igaz, itt legalább csönd volt, bár a fülem még így is sípolt a hirtelen jött csönd miatt. - Szakítottatok Justinnal?
- Mi? Nem! Dehogy! - ráztam a fejem tiltakozóan. Igaz, haragszom rá a telefonbeszélgetésünk miatt, de ez nem jelenti azt, hogy szakítottunk volna.
- Biztos? - nézett rám összehúzott szemekkel. - Mert most láttam róla egy képet, amin valami színésznővel csókolózott. - amint ezt kimondta, azonnal könnyek gyűltek a szemembe. Tudtam, éreztem hogy nem próbán van! - Úristen! Ne, ne sírj Jessica! - próbáltam nem kiereszteni a könnyeimet a helyéről, de néhány makacs csak kiszökött.
Megráztam magam, majd fogtam magam, otthagytam Alyssát és a bár felé vettem az irányt.
- Egy erőset. - ordítottam neki. Nem érdekelt, hogy mit kapok, csak szálljon a fejembe.
Amint letette elém a feles poharat a csapos srác, azonnal megittam. Az erős alkohol égette a torkomat, de nem törődtem vele, kértem még egyet. Majd még egyet. Majd megint. És megint. Nem tudom mennyit ihattam, de az 5. után már nem is számoltam.
Mégis, amikor már kezdett homályosodni a látásom, valaki megkocogtatta a vállam. Alicia volt az. Mozgott a szája, de nem hallottam semmit, igazából nem is figyeltem rá, mert a válla fölött elnézve az egyik bokszban megpillantottam valakit.
David volt az. De most, őszintén, más volt. Az arca nem kemény vagy éppen komoly, mint ahogy a suliban szokott lenni. Most teljesen felszabadult volt és ezt a mosolyából lehetett látni, ami az egész arcán végig futott. Talán lefényképezhetném, mert így még helyesebbnek nézett ki, mint a suliban...Jesszus! Mit mondtam? Ez biztos az alkohol miatt van.
Alicia már lelépett, én meg a bennem lévő alkohol hatása miatt megindultam David felé. Alig hogy tettem pár lépést, egy srác ült le mellé és rakott le elé egy üveg sört.
Bár kifejezetten nem jött be, ha egy srácnak hosszú haja van, ezen a srácon meglepően jól állt ez a viselet.
Behuppantam a bokszba David mellé, mire a 2 srác érdeklődve fordult felém. Az idegen szemében kíváncsiság, míg David szemében meglepettség majd harag csillogott.
- Mit szeretnél? - emelte fel kérdőn a szemöldökét a mellettem lévő srác.
- Miért vagy ilyen velem? - kérdeztem bele rögtön. Minek köntörfalazzak?
- Mert talán idejöttél és senki nem hívott? - gúnyolódott.
- Mond csak, mindig is ilyen...öm, volt? - néztem a mellette lévő srácra.
- Őszintén? - mosolygott féloldalasan -ami őrjítően szexi volt- és Davidre pillantott. - Nem, csak amióta...
- Haver! - szakította félbe a mellettem ülő srác és a szemei szinte villámokat szórtak.
- Most mi van? - nevetett és beleivott a sörébe. - Egyébként kit tisztelhetünk a személyedben?
- Jessica vagyok. - válaszoltam. - És teee...?
- James vagyok. James Henderson. - nyújtotta a kezét -amiből igazából kettőt láttam, de az gondolom az alkohol miatt volt- amit el is fogadtam. - Olyan ismerős vagy. Nem láttalak már valahol?
- Nem tudom. - rántottam meg a vállam. - TV-ben, újságban...talán.
- Persze! Jessica Bouvier, akinek... - nézett a haverjára, majd inkább becsukta a száját és nem mondott semmit.
- Akinek az apja Pierre Bouvier, a Simple Plan énekese. - fejeztem be, amit gondolom mondani akart. Mindenki ezt mondja, amikor először találkozunk -vagy Justin Bieber (volt)barátnőjeként ismernek fel-.
- Mond csak, nem kéne már menned? A barátod már biztosan vár. - szólalt fel David, aki eddig csendben ült a helyén.
- Miért vagy ilyen? Hisz nem csináltam semmit. Komolyan mondom, anyád nem tanított meg arra, hogy kell bánni a lányokkal? Mert akkora egy bunkó, tahó faszfej vagy, akivel még életemben nem találkoztam! - akadtam ki és még a karját is ütögettem, akár egy boxzsákot, de tudom, hogy semmi haszna nem volt, de akkor is jól esett. Őszintén remélem, hogy semmire nem fogok holnap emlékezni!
- Ezt vedd elismerésnek. - nevetett James.
- Azt hiszem, hogy... - kezdtem volna, de ekkor valaki az asztalhoz lépett. Nem mondott semmit, csak egyenesen Davidre nézett.
- De ma nem dolgozom. - rázta a fejét.
- A főnök személyesen akarja, hogy te intézd el. - felelte a hapsi, majd rám kalandozott a tekintete. A hideg futkosott a hátamon, ahogy a szemébe néztem.
- Bocs haver, majd máskor vagy amint vége ennek az egésznek. - köszönt el James haverjától, majd felém fordult, de nem szólt semmit. - Kiengedsz?
- Bocs. - motyogtam, majd kicsusszantam és felálltam. Ideje megkeresni a többieket.
- Elvigyelek? - lépett mellém James.
- Nem, köszi. A barátaim itt vannak valahol. - ráztam a fejem, de kicsit megszédültem. Oké, ideje haza mennem.
- Figyelj - kezdte, én pedig felnéztem a telefonomból. - Ne törődj vele, ha nagyon...hogy is mondjam, bunkó faszfej, ahogy mondtad, de nem valami egyszerű az élete. - mondta a szemembe, majd elment.
Vajon mi nehezíti meg az életét, hogy így viselkedik?
Bár most inkább a barátaimat kéne megtalálnom, majd otthon agyalok ezen. Hiába hívtam Alyssát, Aliciát vagy Adrianát, de egyikük sem vette fel, a fiúknak a számát pedig nem is tudtam! Nagyszerű, biztos itt hagytak!
Így visszagondolva, vajon erről beszélt Alicia? Akkor jobb, ha hívok egy taxit és hazamegyek.
A ruhatárból kikértem a kabátom és a táskámat, majd kiléptem a hűvös éjszakába. Ami nem volt túl szerencsés, mert senki nem volt az utcán és 10 percet kell várnom, mire a taxi ideér.
Mint a rossz horror filmekben, hirtelen egy alak jött ki az utca végi sarkon és az ott álló oszlopnak támaszkodott. Valami csöpögött róla, ahogy láttam, de a legrosszabb, hogy felém fordította a fejét, majd felém kezdett jönni. Az egyik lámpa alatt elhaladva megpillanthattam az arcát, ami...jesszus, csupa vér volt!
Ha lehet, ez teljesen kitisztította a fejem és csak imádkoztam, hogy jöjjön már meg végre az a taxi, hogy eltűnhessek!
A zombi-szerű pasas nem sokkal előttem összeesett, de még mondott valamit.
- F-f-ffffussss - erőltette ki. Alig hogy megértettem, még egy sötét alak jelent meg. Lehajtott fejjel lépkedett felém, vagy talán inkább a férfihoz -biztos, hogy ő verte össze- de amint engem is észrevett, azonnal megtorpant. Nem kellett felemelnie a fejét, hogy rájöjjek, ki lehet az. A kezei a teste mellett lógtak, de a lámpák pont úgy világították meg, hogy lássam, a keze véres volt. Nem szólt semmit, csak felemelte a jobb kezét és megmozgatta az ujjait.
Pont abban a pillanatban érkezett meg a taxi, de még mielőtt beszálltam volna, még megszólalt.
- Remélem most már békén fogsz hagyni. - mondta ki érzelemmentesen. Nem szóltam semmit, csak beszálltam, bediktáltam a címet és örültem, hogy minél messzebb kerültem a helytől és Tőle.
Sziasztok (már aki még olvas)! Igen, tudom, hogy vagy fél évre eltűntem és a sulira hivatkozni pedig nagyon olcsó kifogás, de nem tudok másra hivatkozni. Most sem ígérek semmit, de igyekszem a nyáron behozni magamat és több részt hozni. Mármint, akit még érdekel a történet.
Oké, majd talán a visszajelzésekből kiderül valami. :D
Jó olvasást!
Anna xx.
Francia, matek, angol, töri, biológia és egy önéletrajz. Annyira imádok suliba járni, hogy azt el sem lehet mondani...Ugye halljátok a szarkazmust a hangomban? Remélem igen.
Lassan, de biztosan be tudom hozni a lemaradásokat, de nem is olyan régen közölték a tanáraim, hogy amint megtanultam az első anyagrészeket témazárót fognak íratni velem, hogy legyenek jegyeim. Mondanom sem kell, hogy repdestem az örömtől. Aaaarrrggggh!
Ja, hogy milyen önéletrajz? Egyszerű. Kreatív írás órán párokba kellett rendeződni -ez talán ment volna, ha nem aludtam volna, mert ugye késő estig törit tanultam- és nekem a mellettem ülő, szintén alvó bunkó srác maradt és lényegében egymásról kell egy rövid esszét írni. Igen, hát nem hiper-szuper?? Agyrém. De legalább van 4 hét a leadásig.
Szombat délután van, éppen az ágyamon fekve írok angolra fogalmazást, amikor pittyegett a telefonom. Jelezvén, hogy üzenetem jött. Miley írt.
Miley: Ma. Buli. Nálam. - Nem igaz, nem olvasta az üzeneteimet??!!
Én: Nem olvastad? Québecben vagyok!
Miley: Mi vaaan? Mit csinálsz ott? Csak nem rokonlátogatás?
Én: Apám küldött ide, mondván itt talán 'jobban leszek'.
Miley: Aha...Szóval akkor jössz vagy nem?
Én: Szerinted?
Miley: Nem tudom, pont ezért kérdezem -.-
Én: Nem, nem tudok+tanulnom kell.
Miley: Ne már! Stréber lettél? De gáz! - erre már nem is válaszoltam. Basszus, most komolyan, vagy 2 hete, hogy itt vagyok! Nem is tudom, hogy mennyire vegyem sértőnek, hogy ez alatt a 2 hét alatt egyik barátnőm sem keresett, sőt maga a barátom sem! Ezt azért már nehéz nem magamra venni!
Majd később visszatérek dühöngeni rajtuk, addig is minél hamarabb szeretnék végezni a tanulással. Szóval gyorsan megírtam a fogalmazást és elkezdtem a törit is.
Mikor már úgy éreztem, hogy ennél több információ már nem fér a fejembe, lementem a konyhába és készítettem magamnak egy capuccinot, hátha felpörget.
- Hát te? - hallottam meg nénikém hangját magam mögül hirtelen.
- Felpörgetem magam. - rántottam meg a vállam, amint beledobtam az elkészült italomba a 2 kockacukrot. - Kérsz? - fordultam felé és akkor vettem észre, hogy éppen készül elmenni. - Hova mész?
- A főnököm kérte, hogy ugorjak be a céghez elintézni pár papírt. - magyarázta.
- De szombat van és szabadnapod is van. - értetlenkedtem. - És azt mondtad, hogy elmegyünk vásárolni is. - még tegnap, vacsoránál vettette fel az ötletet, hogy jobban megismerjük egymást. Most erre a hírre nem is kicsit lettem csalódott.
- Tudom, sajnálom, de majd bepótoljuk. - mosolygott rám. Ennek már nehezen hittem, ugyanis amikor Pierre összejött a mostani nőjével, akkor is mindig ezt mondta, ha elhalasztotta egy programunkat.
Kikísértem Abbie nénit az ajtón, néztem ahogy beszáll az autójába, kitolat és elhajt a városba. Már csuktam volna be az ajtót, amikor is megpillantottam a szokásos kapucnis alakot.
- Hé! - kiáltottam, de meg se hallotta. Letettem a csészémet a kis asztalra, felkaptam a cipőmet és a kulcsomat és bevágva az ajtót rohantam a srác után. - Hé, várj már! - kiáltottam megint, de mint aki meg sem hallotta volna. - Nem hallod? - ragadtam meg a vállát. Bár nem hiszem, hogy ezt kellett volna, mert pillanatok alatt megragadta a csuklómat és megcsavarta a karomat és a hátamhoz szorította. - Engedj már el! Ez fáj!
- Neked baj van a felfogó képességeddel? - kérdezi a szokásos bunkó stílusában. - Egyáltalán miért követsz?
- Szerinted miért? Engedj már el, ez már fáj! - már zsibbad is a karom. Szerencsére van olyan nagylelkű, hogy elenged és amint visszakerül a karom az eredeti helyére fintorba szorul az arcom. Érzem ahogy a vér újra keringeni kezd a karomban.
Most rosszul látok, de talán egy kis megbánást láttam megcsillanni a szemében? Áh, biztos, hogy hallucinálok. Mindegy, kicsit megmozgattam a vállam, hogy a vér gyorsan visszatérhessen a karomba. A mozdulat közepette David fogta magát, megfordult és tovább indult, otthagyva engem.
- Na azt már nem. - morogtam magamnak és megint utánarohantam, ám most nem a vállánál kaptam el, hanem elé ugrottam. Látszólag nem számított rám, de kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Mondd, téged hogy lehet lerázni? - sóhajtott fáradtan. Elengedtem a fülem mellett a megjegyzést.
- Hidd el, én sem szívesen futok utánad... - kezdtem, de közbevágott.
- Biztos? Szerintem még sokkal jobb vagyok a sztárocskádtól. - eresztett meg egy gúnyos félmosolyt.
- ...de minél hamarabb meg akarom csinálni ezt a hülye esszét rólad, hogy aztán újra csak padtársak legyünk. - fejeztem be a mondandómat. Hosszú pillanatokig csak mereven bámult rám, miközben néhány hajtincse hideg szemeibe hullott. - Összeírnék pár kérdést, hogy aztán arra...
- Jó, majd hívj, ha összeírtad. - mondta, majd kikerülve -direkt neki is ment a vállamnak- újra elindult.
- De nem tudom a számod! - kiáltottam rá. Teljesen az agyamra megy ezzel a bunkó viselkedésével! És még vele is kell együtt dolgoznom!
Bár ez legalább hatott, ugyanis megállt, visszasétált hozzám és a kezembe nyomta a telefonját.
- Írd be a számod. - mondta, vagyis inkább utasított. Szememet forgatva ugyan, de beírtam a számomat és igyekeztem uralkodni magamon, hogy ne vágjam pofon. - Kösz. - tette el a készüléket, amint visszaadtam neki. - Majd hívlak. - nézett a szemembe és elindult. Ismét.
- De nekem is kellene...
- Majd hívlak! - mondta hangosabban és hátra intett a kezével.
Vettem egy mély lélegzetet, hogy legyűrjem a káromkodásomat, amit a legszívesebben utána kiáltanék, de mivel ez egy családias környék...
Visszamentem a házba, fogtam a már kihűlt capiccinómat és visszamentem a szobába, hogy újra belevessem magam a történelembe. Kiittam az utolsó cseppet a csészémből és már elég kényelmesen elhelyezkedtem, amikor csörögni kezdett a telefonom. Mosolyognom kellett, amint megláttam a kijelzőn a JB nevet.
- Szia. - vettem fel a telefonom mosolyogva. Hogy őszinte legyek, a buli óta csak most beszéltünk először. És igen, rohadtul rosszul esik, hogy azóta nem is írt vagy hívott, pedig én megtettem ezeket!
- Szia baby. - hallottam meg a hangját. - Most beszéltem Miley-val és kérte, hogy győzzelek meg és gyere el a buliba.
- De nem olvastátok az üzeneteimet? Nem mehetek, mert Québec-ben vagyok! - komolyan, milyen nehéz a felfogásuk?
- Mert? - hallottam meg a hangját, pár perc csönd után. - Mit csinálsz te ott.
- Mert Pierre ide küldött. - forgattam meg a szemem, bár nem láthatta.
- És? Mikor hallgatsz te rá? Gyere haza aztán kész. Úgyse tudja meg.
- Nem lehet, mert... - akadtam meg egy pillanatra. Miért is nem mehetek haza? Mert suliba járok? Mert Abbie néni bízik és hisz bennem? Mert nem akarok csalódást okozni anyának? Igen, pont ezért nem megyek vissza Los Angelesbe.
- Mert...? - ismételte meg Justin, várva hogy befejezzem a mondatot.
- Mert nem és kész. - zártam rövidre, kicsit indulatosabban, mint szerettem volna.
- Jól van, na. - válaszolt. - Akkor nem jössz?
- Nem. - ismételtem meg. Kezdett elfogyni a türelmem.
- Hey Justin, nem jössz vissza? - hallottam meg hirtelen egy női hangot a telefon túloldalán. Mi a fene?
- Persze, mindjárt. - válaszolt Justin. - Baby, mennem kell. Majd még beszélünk. - köszönt el.
- Várj...Kivel vagy?
- Nyugi baby, éppen próbálunk és ő az egyik táncos. - magyarázta, amikor megint szóltak neki. - Mennem kell. Csá. - és lerakta.
- Szia. - suttogtam, amikor már letette. Néztem, amint elsötétült a telefonom képernyője és ezzel együtt a látásom is elhomályosult a könnyektől.
Miért érzem azt, hogy nem mond igazat? Miért? Miért? Miért? Nem csalna meg, tudom, hisz nem hiába vagyunk együtt már 6 hónapja!
Addig ismételgettem ezt, amíg meg nem hallottam, hogy csörög a telefonom. Megtöröltem a szemem és megláttam Alyssa nevét villogni a kijelzőn.
- Hallo? - vettem fel.
- Készülj, mert jössz velünk bulizni és nincs kifogás. - adta ki az utasítást. Semmi köszönés vagy valami. Most mit csináljak? Menjek el bulizni vagy üljek itthon és gondolkozzak Justinon, aki valami csajjal mulat valahol? Hmmm...
- Mikorra legyek kész? - kérdeztem vissza. Végül is, ennyit megérdemlek.
