Sziasztok! Először is, sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre, de a suli teljesen elveszi az időmet és az energiámat, de mivel szeretném megírni és befejezni ezt a történetet, csak annyit ígérhetek, hogy a részek elég rendszertelenül fognak jönni, de próbálok igyekezni. De tényleg, nagyon sajnálom:/
De addig is remélem, hogy tetszeni fog ez a rész, bár túl sok minden nem történik benne.
Jó olvasást! Anna xx.
Csak állok itt a megállóban és a buszra várok. Ha őszinte leszek, soha nem utaztam még buszon és nem is lett volna kedvem. Be kéne szereznem egy kocsit...
Ja, hogy miért állok a buszmegállóban? Egyszerű. Tegnap Abbie nénikém azzal fogadott, amint hazaért, hogy busszal fogok járni iskolába. Semmi kérdés vagy ilyesmi. Egyszerűen leszögezte, hogy így lesz, engem még csak meg sem kérdezett! Azért azt hozzá is tehetjük, hogy lett is belőle egy kisebb veszekedésünk.
Persze beláttam, hogy máshogy nem juthatok el a suliba, de nagyon gyorsan szereznem kéne egy kocsit, mert busszal biztosan nem járok majd suliba!
Gondolataimból a busz érkezése zökkentett ki. Komótosan felszálltam és kerestem egy üres helyet. Oké, nem volt tömegnyomor, de ahhoz képest egész sokan voltak. Fogtam a fülesemet és a suliig zenét hallgattam.
Nem tudom, hogy mióta utaztam, amikor a zenelejátszómban elindult egy Simple Plan - dal. Na, ne gondoljátok azt, hogy Pierre és a bandája zenéjét hallgatom! Mert nem! Egyszerűen van ez a dal, a Gone Too Soon, ami az egyetlen, amit Pierréktől hallgatok.
Teljesen biztos vagyok, hogy anyáról szól a dal. Amikor először meghallottam, talán -de csak talán!- megenyhültem iránta, mert akkor az volt a 2.év, hogy anya meghalt és a dal tényleg nagyon jó volt...de nem változtatott a kettőnk kapcsolatán. Inkább hagyjuk!
A buszról leszállva megállapítottam, hogy csak fél óra van hátra a sulikezdésig. Így fogtam magam és egy közeli kis kávézóba mentem, hátha egy kis koffein segít felébredni.
Kifizettem a kávémat és a pohárral a kezemben letelepedtem az egyik kis bokszba. Mivel nagyjából a Miatól kapott jegyzeteket már megtanultam, ezért a saját magam írt vázlatot olvasgattam. Azt kijelenthetem, hogy a töri soha nem lesz a kedvencem.
Amikor felpillantottam és kortyoltam egy nagyot a még gőzölgő poharamból, a mellettem lévő üvegen kinézve kis híján félrenyeltem a meleg kávét. Hogy miért? Ugyanis megláttam egy kapucnis alakot, aki pontosan engem nézett hideg szemeivel. Bármennyire is meleg volt a kávézóban, kirázott a hideg, ahogy a jeges, sötét szemekbe néztem.
Komolyan, bármennyire is el akarom kerülni ezt a srácot, mindig felbukkan ott, ahol én vagyok!
Amint újra felpillantottam, már sehol sem láttam. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de ekkor hirtelen valaki leült velem szembe.
- Mit akarsz? - morogtam kelletlenül és újra a töri füzetemnek szenteltem a tekintetem.
- Hát nem ilyen reggeli köszönésre számítottam. - hallottam a választ. - Meghallgatnál? - húzta el a füzetemet. Azonnal utána kaptam, de még így is gyorsabb volt nálam. Kelletlenül néztem rá az arcára és ugyanolyan stílusban nyújtottam ki a kezemet.
- Visszaadnád? - mutattam a füzetemre.
- Addig nem, amíg... - egy ásítás szakította félbe mondandóját. - ...meg nem hallgatsz.
Most hogy így közelebb is megnéztem, nagyon nyúzottnak és sápadtnak tűnt. Szemei alatt is sötét karikák voltak és pont úgy nézett ki, mint aki már egy nagyon jó ideje nem aludt semmit sem.
- Jó, van 2 perced, mert lassan a suliba is el kell indulni. - adtam meg magam.
- Szeretnék bocsánatot kérni az eddigi viselkedésemért. Nagyon bunkó dolog volt ez tőlem és remélem, hogy...ömmm, meg tudsz bocsátani és tiszta lappal kezdhetünk. - mondta el a kis monológját, amit teljesen olyan unott arccal mondott el, mintha egy betanult szöveget mondott volna el. Mondjuk, úgy is az volt.
- Ez szép volt. - bólintottam. - Egyedül tanultad be vagy az anyukád segített? - kérdeztem gúnyosan, mire elsötétült a tekintete és fenyegetően felém hajolt.
- Na ide figyelj. Igazából kurvára leszarom, hogy megbocsátasz-e nekem vagy sem, de azt jobb ha tudod, hogy velem nem beszélhetsz így, mert annak nem lenne jó vége. - mondta hűvösen, majd felállt, elém dobta a füzetemet és kifelé indult. Mégis hogy lehet valaki ekkora seggfej?!
Gyorsan elraktam a füzetemet, megittam a maradék kávémat és én is kifelé vettem az irányt. A hideg reggeli szél azonnal megcsapta az arcomat, így futólépésben indultam el a suliba.
Amint beléptem a kapun, Mia ugrott felém egy újabb adag tanulnivalóval. Basszus, ez a csaj nem semmi! De mielőtt bármit is kérdezhettem volna vagy mondott valamit, elment és a helyét Alyssa vette át.
- Végre, hogy itt vagy! - mondta, majd belém karolt. - Gyere, együtt van rajzóránk!
A terem felé haladva még megláttam Davidet és szépen illedelmesen, mind a ketten egy-egy gyilkos pillantást küldtünk a másiknak.
- Hé, figyelsz? - kérdezte újdonsült barátnőm, így a tekintetemet visszafordítottam rá.
- Persze, de azért megismételnéd?
- Csak arra vagyok kíváncsi, hogy a híres barátaid és a pasid majd eljönnének a bulimba, ha meghívnád őket?
- Hát nem tudom, lehet, de most elég sok dolguk van. Tudod, próbák meg ilyenek.
- Ühüm, megértem. - bólintott, majd csillogó szemekkel rám nézett. - Olyan nagyon szerencsés vagy, hogy ilyen híres embereket tudhatsz magad körül. Biztos nagyon hiányolhatnak!
- Aha, persze. - motyogtam, majd a tekintetemet inkább előre szegeztem. Attól eltekintve, hogy amióta eljöttem, senki nem is hívott vagy írt nekem, holott én ezt már megtettem és nem csak egyszer. Mindegy, biztos sok a dolguk és én ezt megértem, annak ellenére is, hogy egészen mást olvasok a magazinokban és az interneten. De hiszen azok csak hazugságok és pletykák...nem?
